2010. február 13., szombat

Kettlebell Rehab - Asszimetria és stabilitás





A stabilitást fejlesztése és az aszimmetriák esetében javasolt korrekciós gyakorlatok


A kettlebellel és a saját testsúllyal végzett gyakorlatok egyik alappillére a stabilitás. Amennyiben nem rendelkezel megfelelő stabilitással, a gyakorlataid minőségi szintje drasztikusan romolhat, aminek következtében kisebb-nagyobb sérüléseket szerezhetsz.

A stabilitás elvesztésének jellemző oka az aszimmetria. Ebből kifolyólag elveszhet a kellő feszítettség, az egyik testfél a másik rovására megerősödhet, illetve gyengülhet. Az aszimmetria fennállása ugyancsak komoly sérülések okozója lehet.

A stabilitás fejlesztését és az aszimmetriák korrigálását célzó Kettlebell Rehab programon megtanulhatsz apró, ugyanakkor igen jelentős technikákat, korrekciókat, melyek segítségével nem csak megelőzheted a sérüléseket, de jobban fejlődhetsz, csiszolhatod a technikádat.

A népbetegségnek számító hátfájás hátterében számos esetben a stabilitás – főleg a törzs stabilitása – elvesztése, valamint kisebb-nagyobb aszimmetriák fennállása áll. Ezen a szemináriumon elsajátított gyakorlatokkal megelőzheted és akár javíthatod is a törzserődet, így elkerülhető, sokszor megszüntethető a hátfájás.


A szemináriumra olyanokat várunk elsősorban, akik legalább alapszinten ismerik az RKC rendszerére alapozott, kettlebellel végezhető gyakorlatokat.

A szeminárium díja február 17-ig fizetve 2.500.- Forint, utána fizetve 3.000.- Forint. A létszám limitált, max. 25 fő!

Helyszín - GOLD Sport- és Szabadidőközpont, Budapest, Budafoki út 111-113.

Időpont – 2010. február 19. péntek, 18:30-20:00

Jelentkezés - Tóth Ádám RKC (tothadam@kettlebell.hu) és Csíky Ferenc RKC (csikyferenc@kettlebell.hu)

A legközelebbi Kettlebell Rehab szemináriumon a TGU (török felállás) gyakorlatot helyezzük a középpontba. A programot 2010. március 7-én vasárnap, 09:00-12:00 között tartjuk a Gold Centerben (Budapest, Budafoki út 111-113).

Nincsenek megjegyzések: